Podcast

KITE podcast - A mezőgazdaság aktualitásai első kézből a KITE szakértőitől

Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy minden podcast adásunk elérhető legyen egy helyen. Innen sehova sem kell mennie, itt megtekintheti összes podcast epizódunkat. Hasznos időtöltést kívánunk hozzá!

Életút sorozat – beszélgetés Dr. Békési Pállal

A KITE podcast új Életút sorozatában Hadászi László innovációs főigazgató vendége elsőként Dr. Békési Pál címzetes egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, akinek nevéhez több évtizedes kutatói és oktatói munka, valamint a hazai növénykórtan fejlődése is köthető. A beszélgetés során nemcsak szakmai pályájáról, hanem személyes élményeiről, tapasztalatairól is megosztotta gondolatait.

Dr. Békési Pál eredetileg orvosi pályára készült, végül mégis az agrárium, a növényvédelem mellett köteleződött el – döntésének gyümölcse a napraforgó és gabonafélék kórtanában elért jelentős tudományos eredményei. A beszélgetés során szó esik a 1980-as évek robbanásszerű fuzárium fertőzéséről, a rezisztenciavizsgálatok és a növényvédelmi előrejelzések jelentőségéről, és arról is, hogy miként látja a mai mezőgazdaság kihívásait, a vetésszerkezetet és a digitális megoldásokat.

Szóba kerülnek egykori mesterei, szakmai barátságai és a termelési rendszerekkel történő együttműködése. A beszélgetés alkalmával betekintést enged családi életébe, például azt is megtudhatjuk, hogyan született meg egy életre szóló „korcsolyakűr”, amikor a jégpályán találkozott leendő feleségével. Tekintse meg podcast adásunkat és inspirálódjon a szakma kiemelkedő alakjaitól!






Korábbi podcast epizódjaink az alábbi linkekre kattintva érhetők el: